„Darko Đurić paralimpiai úszó” – SAMO VIDIC FOTÓJA

Egy alulról fotózott, erős testfelépítésű férfi hajtja előre magát egy medence tiszta vizében. Szemén sötét úszószemüveg van, és úszósapka fedi a fejét. Testre simuló úszónadrágjában izmos testével a fényképezőgép felé fordul, jobb – és egyetlen – karjával a fekete-fehér kép bal oldala felé nyúl. Csonka bal karját szorosan hozzápréseli a bordájához a felsőtestén, míg lábait, melyek szintén csonkák, a kép jobb oldalán látjuk. Teste és feje körül buborékok szóródnak szét, ami megtöri a víz felszínét a fotó közepén.

A világos és a sötét kontrasztjának köszönhetően jól látjuk az izmai és a bordái körvonalát, de a feje teteje nem látszik. Ujjait a lehető legjobban kinyújtja, miközben a medence falát próbálja megérinteni, a buborékokkal részben eltakart arckifejezése szilárd eltökéltséget sugall, ahogy acélos tekintetét a céljára szegezi.

A hasonló képeken a bal kar esetleg a magasban lenne, a lábak pedig kirúgnának, harmonikusan összedolgozva annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban előrelendítsék őt a vízben. Viszont neki a bal karja és a lábai egyaránt hiányoznak, és bár ez egy állókép, a felkavart víz, a felszín felé törő buborékok, valamint a világos és a sötét közötti erőteljes kontraszt sebességet, erőt, irányítást és mozgást közvetít.

A férfi végtaghiánnyal született – ez egy olyan rendellenesség, amelynél a végtagok nem fejlődnek ki a méhben. Annak ellenére, hogy csak egy karja van, ugyanazt a fizikai erőt, technikát és kecsességet látjuk rajta, mint bármely élvonalbeli úszón. Elvégre ő maga is az.

Darko Đurić elképesztő sportkarriert tudhat magáénak. Ő képviselte Szlovéniát a 2012-es és a 2016-os paralimpián, 2013-ban két világbajnoki aranyat nyert (100 méteres gyorsúszás és 50 méteres pillangó), majd 2016-ban európai ezüst- és bronzérmes is lett. 2012-ben ráadásul az S4-es kategóriában megdöntötte a világrekordot az 50 méteres pillangóúszásban.

A pillangóúszás pedig tökéletes versenyszám Darko számára, mivel amikor úszik, akkor olyan, mintha a vizet szárnyakká változtatná. Olyan, mintha repülne, pedig a víz alatt van.

Régóta szerettem volna egyetlen képen megjeleníteni az ő elképesztő történetét, vagy legalábbis annak egy részét. Ezt úgy akartam megcsinálni, hogy egy Canon EF 16-35mm f/2.8L III USM objektívvel felszerelt Canon EOS 5D Mark IV fényképezőgéppel lementem egészen a Szlovénia fővárosában, Ljubljanában lévő medence aljára. Majd pedig arra kértem, hogy ússzon el fölöttem.

A sport világában, ahol a fizikai teljesítményt és a tökéletesség hajszolását néha mindenek felett álló dolgokként ünneplik, Darko arra emlékeztet bennünket, hogy a fizikai erő csak részben oka a bennünk lévő ellenálló képességnek. Miközben halad előre a vízben, minden egyes csapás annak a rendületlen elszántságnak a jelképe, amellyel felülemelkedik az élete elé gördített akadályokon.

Gyakran tűnik úgy, mintha a köztünk lévő különbségek meg tudnának határozni bennünket, de ez a kép a közös emberi mivoltunkban egyesít minket. Arra emlékeztet bennünket, hogy egyéni körülményeinktől függetlenül mindannyian képesek vagyunk csodálatos és emlékezetes dolgokat elérni.

Darko hihetetlen életpályája és rengeteg sikere emlékeztetőként szolgál arra, hogy mindegyikünk feszegetheti a saját határait, korlátait és a lehetséges fogalmát.

A melankolikus árnyalatok és a kontrasztos monokróm színpaletta még drámaibbá teszi ezt a fotót. Míg a felszínen fényfoltok táncolnak, amitől a medence a hullámzó, fékezhetetlen óceánra hasonlít, a kép sarkainál annyira kevés a fény, hogy szinte már feketék – mintha teljes sötétben úszna a férfi.

S bár a szárazföldön talán sok kihívással vagy nehézséggel kell megküzdenie, a vízben egy egészen más ember történetét látjuk. Egy repülő madárhoz vagy a sötét víz mélyén úszó cápához hasonlóan Darko is könnyedén uralja saját környezetét. Elég egy pillantást vetnünk a képre, hogy megállapítsuk: „ez az ő otthona”.

A fekete-fehér kép egy több fotóból álló sorozat része, amelynek keretében Darkót a saját természetes közegében örökítettem meg – készült róla portré egy ugródeszkán, de akciófelvételeket is csináltam, amelyeken figyelemre méltó sebességgel tör át a vízen.

Pályafutásom során számtalan alanyról készítettem rengeteg fotót, de ez azon kevesek közé tartozik, amelyekre a legbüszkébb vagyok. Nem csupán a kompozíciója miatt, vagy a sötétség és a fény közötti egyensúly miatt, de azért is, mert elgondolkodtat. Fogós kérdéseket vet fel. Arra bátorít, hogy kicsit másképp nézzük a dolgokat.

A kép arra ösztönöz bennünket, hogy a sporttal kapcsolatos nézeteinken túlmenően mindazt gondoljuk újra, amit eddig lehetségesnek tartottunk. A kép azt sugallja, hogy ne fogadjuk el a bevett sémákat, lássunk túl saját „korlátainkon”, és mindig törjünk előre, ahogy Darko is teszi, és igyekezzünk elérni valami olyat, ami esetleg lehetetlennek tűnik.

Amikor erre a fotóra nézek, nem egy fogyatékkal élőt látok a vízben, hanem Darkót látom, méghozzá olyannak, amilyen valójában: úttörőnek, rekordernek, bajnoknak.

Nem volt egyszerű megragadni a Darkóban rejlő erőt, elszántságot és a személyisége lényegét. Több órányi tervezés és jó sok, a vízben siklását ábrázoló különféle felvétel kellett hozzá. De végső soron azt érzem, mintha sikerült volna megragadnom Darkó lényegét és hihetetlen történetét. Ezt egyrészt úgy tudtam elérni, hogy változtattam a megközelítésemen és a nézőpontomon azzal, hogy bemásztam mellé a medencébe, hogy pontosan azt lássam és azt érezzem, amit ő.

A képen vele együtt vagyunk a medencében, fej-fej mellett, mintha hozzá hasonlóan mi is úszók lennénk, akik versenyeznek vele. Ha pedig egy kicsit mélyebben elmerülünk ebben a fotóban, akkor rájövünk, hogy nem pusztán szemlélői, hanem résztvevői is vagyunk ennek a figyelemre méltó életútnak. A kép arra emlékeztet minket, hogy az emberi szellem nem ismer határokat, és hogy Darkóhoz hasonlóan mi is ki tudjuk tárni a szárnyainkat, hogy repüljünk.

Ez a fotót a bennünk lévő ellenálló képesség, elszántság és a kiválóságra való szakadatlan törekvés lényegét ragadja meg. A közönség ezáltal egy olyan történetet ismer meg, amely túlmutat a sport határain, és emberi mivoltunkat szólítja meg.

Remélem, hogy ez mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy újragondoljuk mindazt, amit a lehetségesről gondolunk, miközben maradandó bizonyítékát adja azoknak a dolgoknak, amelyeket bármelyikünk képes elérni, saját körülményeitől függetlenül.

Tudj meg többet Samo Vidic Canon nagykövetről 