„Tomorrow Will Be Better” (Holnap már jobb lesz) – Humberto Tan fotója

Ezen a fotón egy férfi kezei foglalják el a kép nagy részét. A kezek felfelé néznek, a tenyér a kamera irányába fordul. Az ujjak egészen a képkocka aljáig érnek, a hüvelykujjak azonban kifelé állnak, a fotó két széle felé.

Az ujjakon nincsenek gyűrűk, de egy karóra fekete szíja kikandikál az ingujjból a kép jobb felső részén. Mindegyik kéz tenyerét mély vonalak barázdálják, de az ujjakon, valamint a hüvelykujj és a mutatóujj között is rengeteg a redő és a ránc. A háttérben nagyjából kivehetők a férfi nadrágján lévő gyűrődések.

A tenyér bőrén lévő ráncok és dudorok az öregség összetéveszthetetlen jelei, mégsem utalnak gyengeségre vagy sebezhetőségre, hanem inkább masszívnak tűnnek, meglepő erőt sugározva. A csupasz kezek barátságos helyzete – a felfelé fordított, nyitott tenyér – gyengédséget, kedvességet és bölcsességet sugall.

Ezek Henrikus Davenschot Augustus kezei, aki éppen 100 éves volt akkor, amikor ezt a fotót készítettem Vroomshoop városában, amely Twenterand járás közepén, Hollandia Overijssel tartományában található.

Humberto Tan vagyok, és nemcsak tévés és rádiós műsorvezetőként dolgozom, de fotózással is foglalkozom.

Henrikus felfelé fordított tenyereiről egy Canon EOS 5D Mark IV fényképezőgéppel készítettem ezt a fotót. Ez egy nagyobb sorozat része, amelynek keretében 100 százéves vagy annál idősebb embert fotóztam le Hollandiában és hazámban, a dél-afrikai Suriname-ban.

A sorozatnak a „Tomorrow Will Be Better” (Holnap már jobb lesz) címet adtam Willy Derby 1939-es holland dala után. Azért neveztem el így a sorozatomat, mert amikor Henrikusszal és társaival beszélgettem, észrevettem, hogy a többségük hihetetlenül optimista és pozitív gondolkodású, annak ellenére hogy több mint 100 éve élnek már ezen a bolygón. A dal tökéletesen megragadja ezt a pozitív hozzáállást.

Az idős emberek kezei mindig nagyon érdekesek. Ahogy ezen a fotón is láthatjuk, Henrikus kezei figyelemre méltóan jó állapotban vannak, főleg ha azt nézzük, hány éves a tulajdonosuk. Igen, talán ráncosak, és a tenyéren futó vonalak is mélyebbek, de nincsenek rajtuk sebek vagy foltok, és erősebbnek is látszanak, mint azt esetleg gondolnánk.

Lenyűgözőnek találtam, hogy bár az évek nyomot hagynak a testünk nagy részén, a kezeink gyakran tovább maradnak érintetlenek az idő által. Ezért fogtam bele ebbe a sorozatba.

A sorozatnál minden emberről három fotót készítettem: egy portrét, egy képet a kezeikről, és egy olyat, amely az életmódjukat örökíti meg. Emellett interjút is készítettem velük, hogy többet tudjak meg arról, kik ők ma és kik voltak egykor, és hogyan gondolkodnak az életről és a hosszú életről. És a szeretetről.

Amikor a képeken szereplő embereket fotóztam, fizikailag és szellemileg is egészségesek voltak, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy interjút tudjak készíteni velük.

Hiszek az idősekben rejlő erőben, és mindig is érdekelt a személyiségük és az a bölcsesség, amelyet hosszú időn keresztül tovább tudnak adni. Az időseket gyakran figyelembe sem veszik, ellehetetlenítik vagy akár a társadalom szélére sodorják. És ez nincs rendjén.

Úgy akartam megörökíteni az időseket, ahogy azt megérdemlik: tisztelettel, feltárva a tapasztalataikat és a bölcsességüket, hogy mindannyian tanulhassunk tőlük. Amikor Henrikusszal és a többiekkel leültem, mindenkinek ugyanazt a négy kérdést tettem fel:

Mikor volt a legboldogabb az életében? Félt valaha az élete során valamitől? Vannak még álmai? Mire tanította meg az élet?

Számomra ez a fotósorozat azt értelmezi újra, hogy hogyan tekintünk társadalmunkban a legidősebb emberekre. Egy erős embercsoportot látunk, akik már legalább 100 évet megéltek, mi pedig rácsodálkozunk: Mégis hogy csinálták? Mi a titkuk? Vajon vannak titkaik?

Ezek a kérdések Hollandiában egy egész képeskönyvet megtöltöttek, és a maastrichti fotómúzeumban is nyílt a témában egy kiállítás, Dél-Hollandiában.

Az ilyen kérdések elkerülhetetlenül elgondolkodtatnak saját életünkről. Hogyan tudunk egészségesen ilyen idős kort megérni, mint Henrikus? Mi a titka a hosszú életének? Mit tanulhatunk azoktól, akik még 100 évesen vagy annál idősebb korban is fittek és egészségesek?

Nemcsak ez a fotó, de az egész sorozat is különleges számomra, mert rengeteget tanultam a képeken szereplő emberektől. Ezek az emberek megtanították nekem azt, hogy mennyire fontos pozitívnak, optimistának, kedvesnek és elégedettnek lenni mindazzal, amink van.

Ahogy bárki más, úgy az idősek is megérdemlik, hogy kedvesek legyünk velük és tiszteljük őket. Nem érdemlik meg, hogy elidegenítsük, semmibe vegyük és a társadalom szélére sodorjuk őket. Nemcsak azért, mert ők is emberek, hanem azért is, mert annyi mindent tanulhatunk a 100 évet vagy annál is többet megélt emberek tapasztalataiból, bölcsességéből és hozzáállásából.

Szóval beszélgess a nagyszüleiddel. Kérdezd őket az életük legboldogabb szakaszairól. Kérdezd meg, milyen félelmeik voltak az életük során. Kérdezd meg tőlük, hogy vannak-e még álmaik. És azt a kérdést is tedd fel nekik, hogy milyen tanulságokat vontak le a saját életükből. Te pedig meríts ihletet mindabból, amit elmesélnek.

Tudj meg többet Humberto Tanről 