„Love” (Szeretet) – Aleksander Nordahl

Ennek a fotónak az alsó részén egy fehér belugát látunk, amely szinte teljesen elmerül a víz alatt, és a jobb oldala néz felénk. A képkocka közepét elfoglaló állat sápadt színű teste a felszín alatt van, nyitott szája, kidudorodó homloka és az orra viszont kiemelkedik a vízből. A bálna pofája összeér egy szakállas halász fejével, aki gyapjúsapkát és pulóvert visel, és éppen kihajol egy hajó oldalán, gyengéden hozzányomva a homlokát a beluga orrának. A vízben a bálna sötét szeme felfelé néz, és találkozik a halász tekintetével.

A férfi rámosolyog a belugára, amelynek apró fogai kilátszanak, így olyan, mintha visszamosolyogna rá. Mögöttük a mélykék víz hátterében zöld dombok húzódnak végig a borús norvégiai égbolt alatt.

Ezt a fotót 2020. szeptember 10-én, 15:36-kor készítettem egy Canon 5D Mark IV fényképezőgéppel. A fotó Hvaldimir, a világhírű beluga és egy egykori bálnavadász között kialakult valószerűtlen kapcsolat figyelemre méltó történetét örökíti meg.

Az egész 2019-ben kezdődött, amikor a fotón szereplő férfi, Joar Hesten Észak-Norvégiában, Hammerfest közelében halászott az apjával és a testvérével. A hajók között megpillantottak egy hatalmas, szellemszerű árnyat a vízi járművek között mozogva.

Bár a halászok találkoztak már közönséges bálnákkal ezeken a vizeken, belugát még sosem láttak itt korábban. Ahhoz, hogy az ember norvég vizeken is megtalálja őket, több mint 800 kilométert kell utaznia, egészen a Spitzbergákig.

Amikor Joar és a többiek megpillantották a bálnát, amint a hajók között szlalomozott, azt vették észre, hogy valami rátekeredett az izmos, fehér testére. Először azt gondolták, hogy egy halászháló, de aztán Joar apja felkiáltott: „ez egy hám!”

Habár egykor maga is bálnavadász volt, Joar kötelességének érezte, hogy segítenie kell. Ha senki nem veszi le a hámot, az mélyen be tud ágyazódni a bálna sima bőrébe, kimondhatatlan szenvedést, sőt, akár halált okozva neki. „Bemegyek a vízbe” – mondta Joar az apjának.

A bálnavadászatban szerzett jártasságára támaszkodva Joar elhatározta, hogy ezt a bálnát meg fogja menteni. A parti őrség segítségével életmentő ruházatba bújt, és belemerült a Norvég-tenger hideg vizébe.

Joarnak és a parti rendőrség két munkatársának többszöri próbálkozásra sikerült csak eltávolítania a hámot, melyen az alábbi szavak voltak olvashatók: „Equipment St. Petersburg”. A bálnát később Hvaldimirnek nevezték el.

A következő hónapokban Hvaldimir bejárta Észak-Norvégia partjait, több kikötőbe is ellátogatott, és figyelte az embereket. Elkapta a vízbe ejtett telefonjaikat, és visszahozta a tárgyakat, amelyeket bedobtak neki. Világhírű jelenség lett belőle.

Egyszer csak az egész világ Hvaldimirről beszélt – a közösségi oldalakon, a hírekben, mindenhol róla volt szó. A rá irányuló figyelemmel együtt pedig különféle elméletek is szárnyra kaptak.

Egyesek úgy vélték, hogy az állat egy akváriumból származik. De sokan határozottan állították, hogy a fura hám, valamint a hajók, kikötők és emberek iránti érdeklődése miatt gyanúsabb dologra kell gondolni: Hvaldimir kémkedik.

Bárhonnan jött is Hvaldimir, úgy tűnt, hogy élvezi a megkülönböztetett figyelmet.

Joar viszont már nem annyira. Miután véget ért a halászati szezon, hazament, 1000 kilométerre délre, Lødingenbe.

Mivel fotóriporter és víz alatti fotós vagyok, sokan gondolták, hogy ideális történet lenne ez számomra. Viszont én nem szoktam olyan történeteket feldolgozni, amelyet mások is, és én sosem üldöznék végig egy állatot az óceánon.

2020 nyarán a Joar falujától délre, Lofotenben lévő otthonomban tartózkodtam. Épp a francia tudós és szabadmerülő Fabrice Schnoller volt a vendégem.

Ő mesélte, hogy Hvaldimir több ezer kilométert utazott délre, míg végül abban a fjordban kötött ki, ahol Joar él.

Mintha ez a különös beluga végig követte volna a megmentőjét, 1000 kilométert téve meg a part mentén.

Amikor ismét találkoztak, Joar épp azon volt, hogy segítsen Hvaldimirnek. Ez már egy olyan történet volt, amit meg akartam örökíteni. Meséltem róla a szerkesztőimnek és Nils Anker írónak, majd útra keltem, hogy találkozzak Joarral és Fabrice-szal Ballangenben.

Hvaldimir élete korántsem volt mesébe illő. Egyik halgazdaságtól a másikig úszkált, azt a fekete tőkehalat ette, ami a lazacok ketreceiből maradékként kihullott az etetéskor.

Míg a nyílt tengeren lévő gazdaságok nemcsak a táplálékot, de az általa olyannyira áhított emberi társaságot is megadták neki, brutális vágásokat és sérüléseket szenvedett el a hajók propellerei miatt. Joar ekkor amilyen gyakran csak lehetett, felkereste az állatot a halgazdaságokban, én pedig szerettem volna dokumentálni a köztük kialakult különleges kapcsolatot.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Hvaldimir nem úgy viselkedett, mint egy bálna, és nem olyan élőhelyen élt, ahol a bálnáknak lenniük kell.

Először, amikor beugrottam hozzá a vízbe, Hvaldimir odaúszott az arcomhoz. A bőre sima, hideg és puha. De emögött a lágyság mögött nagy erő lakozik. Rámenős, már-már agresszív volt, folyamatosan tátogott hatalmas szájával a fényképezőgépem és a fejem felé. A nyelve olyan, mint a csiszolópapír. Teljesen ellehetetlenítette a fotózást.

Újra és újra vissza kellett szállnunk a hajóba, miközben ő úgy duzzogott a vízben, mint egy kamasz.

Fokozatosan sikerült megfigyelnem és lefotóznom a napi rutintevékenységeit. Távolról fotóztam őt a víz alatt. Azt láttam, hogy a szelíd kinézetű állat táncol a felszín alatt – alszik, felkel, hajókat kerget.

A víztükör felett Joarról is több felvételt készítettem, ahogy éppen kapcsolódik a bálnához. De a két világot nem sikerült egyben megragadnom.

Hvaldimir mindig visszajött a hajóhoz, mert odavonzotta a kíváncsisága. Ezúttal azt láttam, hogy Joar kezei fentről nyúlnak le a vízbe. Hvaldimir mindig meg tudta állapítani, hogy melyik Joar keze. Elfogadva a felé nyújtott kezeket, a bálna félrebiccentette nagy fejét, puha, hideg bőrét pedig nekipréselte az erős, durva kezeknek.

Visszatartott lélegzettel figyeltem, milyen félreérthetetlenül odavan Hvaldimir Joar figyelméért. Teljesen lenyűgözött, ahogy a halász közelebb hajolt a testével a vízfelszínhez. Hvaldimir ugyanezt tette. Feje feltolta Joar kezeit a vízből, és láttuk, ahogy hatalmas pofája előbukkan. Joar jól tudta, hogy Hvaldimir még többet akar, ezért kihajolt a korláton, és lelógatta a fejét, hogy hozzáérjen vele a bálnához.

A halász kötött gyapjúsapkája és feje találkozott a bálna pofájával. Mindketten kinyitották a szájukat, és egymásra mosolyogtak. A felszín alatt Hvaldimir szeme elragadtatottsággal telve néz felfelé.

Az járt a fejemben: „Csak legyen éles a fotó!” Mivel egyszerre voltam benne két világban – az objektívem félig a víz alatt, félig pedig fölötte volt.

És éles lett. S bár a kompozíció nem tökéletes, a képen megörökített érzelmek látványosan átjönnek. Ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni, mert azt mutatja meg, ahogy két külön világ teremtményei félúton találkoznak, a szeretet jegyében.

Tudj meg többet Aleksander Nordahl Canon nagykövetről 