„AS FROZEN LAND BURNS” (A MEGFAGYOTT FÖLD LÁNGBA BORUL) – NANNA HEITMANN FOTÓJA

A kép előterében egy sötét fatörzs áll, amely most is ég. Az előtérben látható izzó tőzegről éppen lángok kúsznak fel a fa alján. Úgy tűnik, mintha a tűz megállna, ahogy egy pontig felér a fatörzsön, és feltartóztatja az elfeketedett kéreg, de egy felizzó másik kisebb tűz ovális alakban kirajzolódik a törzs közepén.

A képen csak ezen a fán láthatók lángok. A háttérben örökzöld fák nagyobb csoportja áll a tűztől érintetlenül, miközben füstcsóvák szállnak fel a talajról. A kép hűvös, kékes árnyalatai miatt a középen izzó lángok nem odaillőnek tűnnek. Ezt a fotót naplemente után készítettem, és az elsődleges fényforrást a fán táncoló két kis tűzfolt jelenti.

A tűz igazi lényege alkonyatkor mutatkozik meg egyértelműen: ilyenkor könyörtelen erő, amely utat tör magának a fákon keresztül, belülről pusztítva el azokat. A tőzeg balról jobbra átlós vonalban húzódik végig a háttérben. Ez egy árok, amely arra szolgál, hogy elszigetelje a tüzet, megakadályozva annak továbbterjedését.

A kép az „As Frozen Land Burns” (Lángol a fagyos vidék) című sorozatom része. 2021-ben néhány hetet töltöttem az Oroszország távol-keleti vidékén lévő Szaha Köztársaságban (más néven Jakutföldön) egy, a permafroszt olvadásával és az erdőtüzekkel foglalkozó átfogó projekt keretében. Abban az évben a térségben pusztító erdőtüzek dúltak, ami súlyos füstszennyezéssel és a térséget nagyrészt meghatározó permafroszt olvadásával járt.

Szaha több mint hárommillió négyzetméteren terül el az ország legészakkeletibb részén – és a térség 40%-a átnyúlik az Északi-sarkkörön túlra. Ez az egyik leghidegebb lakott hely a Földön.

A hőmérséklet télen -60°C-ig süllyed, nyáron viszont eléri a 40°C-ot. Ennél hidegebb telek csak az Antarktiszon vannak, a lakosok mégis alig panaszkodnak a hidegre. Az elmúlt években viszont nyáron a 100º Fahrenheitet is elérte a hőmérséklet az orosz sarkvidéken, olyan hatalmas kiterjedésű erdőtüzeket okozva, amelyektől felolvad az egykor állandóan fagyott talaj.

Az Arctic Monitoring and Assessment Programme jelentése szerint az Északi-sarkvidék háromszor gyorsabban melegszik a globális átlagnál. A Szaha Köztársaságban a tüzek ugyan természetes részét képezik az ökoszisztémának, az enyhe tavaszt követő szélsőségesen forró és száraz időjárás sosem tapasztalt tűzvészes időszakot eredményezett.

A Greenpeace adatai szerint az említett évben több mint 18,16 millió hektáron pusztított tűz – ami a műholdas megfigyelés kezdete óta rekordnak számít. Ezek a tüzek nagyobb kiterjedésűek voltak, mint a Görögországban, Törökországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Kanadában pusztító tüzek együtt. A NASA műholdképein jól látható, hogy az erdőtüzek nyomán keletkezett füst több mint 3000 kilométert tett meg az Északi-sarkig.

A tűzoltók arról számoltak be az Agence France-Presse hírügynökségnek, hogy nem rendelkeztek a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel ahhoz, szembe tudjanak szállni a tűzzel. Sokan egy 2015-ös törvényt okolnak, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy hagyják égni az erdőtüzeket, ha úgy ítélik meg, hogy a keletkező esetleges kárért nem éri meg feltartóztatni a tüzet.

Akárcsak az erdőtüzek esetében, itt is vannak arra utaló jelek, hogy a magasabb átlaghőmérsékletek a permafroszt erózióját okozzák. A permafrosztot olyan talaj- és sziklaréteg alkotja, amelyet a jég tart össze, és amely nagy mennyiségben tartalmaz fagyott növényekből lebomlott szerves szenet.

A permafroszt olvadásával ez az anyag rothadni kezd, ennek hatására pedig szén-dioxid és metán szabadul fel, amelyek még károsabb üvegházhatású gázzá fejlődhetnek. Környezetvédők attól tartanak, hogy ezektől a tüzektől még több szibériai permafroszt és tőzegmocsár olvad fel, és ennek hatására több szén-dioxidot bocsát ki a fagyott tundra.

Július 5-én Kürelyakban jártunk, ahol megtudtuk, hogy a falut súlyos tűzvész fenyegeti. Az eldugott település a permafrosztra épült, a sűrű tajgaerdők kellős közepén.

Saját szemünkkel láttuk az erdőben felszálló vastag füstcsóvákat, és nyomon követtünk egy helyi önkéntesek alkotta konvojt, ahogy régi terepjárókon és motorkerékpárokon indultak útnak a lángok felé.

Főleg Kürelyak lakossága oltja ezeket a tüzeket puszta kézzel, ásókkal és kis vizes zsákokkal. S mivel ez a tajga jelenti számukra az éltető erőt, nincs más választásuk, mint megvédeni.

Az erdőből szereznek fát, ott vadásznak és szednek bogyós gyümölcsöket és gombát. Tehát az egész nyarat a tajgán töltötték, a fagyos földet felolvasztó tüzet oltva.

Ez a projekt megdöntötte minden korábbi elképzelésemet arról, hogy milyen lehet erdőtüzet oltani. A Szaha Köztársaságban nem drámai jeleneteket láttam arról, ahogy magasba törő lángokat próbálnak vízzel oltani. Ehelyett bepillantást nyertem abba, mi történik éjszaka, amikor – a helyiek szavaival élve – „alszik a tűz”. A sötétben nem kell számolni a nap által kibocsátott intenzív hővel, a páratartalom nagyobb, és a tűzoltóknak ilyenkor van a legnagyobb esélyük arra, hogy a füst eloszlatásával jobban lássanak, miközben igyekeznek megtalálni a gócpontokat és megfékezni a tüzet.

Ekkor a helyiek árkokat kezdtek ásni a tüzek körül, hogy megakadályozzák a továbbterjedésüket. Azonban a térség annyira északon van, hogy a napok rendkívül hosszúak, ezért a nap szinte soha nem megy le a nyári napforduló környékén.

A 2021-es év volt egymás után a harmadik olyan év, amikor a Szibéria északkeleti részén élőknek az emlékeik szerinti legsúlyosabb erdőtüzeket kellett elszenvedniük – közülük sokan érezték tehetetlennek, dühösnek és magára hagyottnak magukat.

Ha erdőtüzekről van szó, jellemzően a Földközi-tenger országai, az Egyesült Államok vagy Ausztrália jut eszünkbe, de sokan nem is gondolnák, hogy a világ leghidegebb helyein is előfordulhat ilyen, a felmelegedés pedig riasztóan gyors tempóban zajlik.

Remélem, hogy ez a fotó, amelyet Canon EOS R fényképezőgépemmel és Canon EF 35MM F/2 IS USM objektívemmel készítettem, felnyitja a szemünket mindazzal kapcsolatban, ami ott történik. Gondoljunk akár az ott élő emberekre, akár magára a permafrosztra.

Az üvegházhatású gázok, de még a betegségek is több millió éven át megmaradtak a fagyott talajban. A permafroszt olvadásával ezek bekerülnek a légkörbe. Mindent meg kell tennünk ennek megakadályozására.

Én úgy látom, hogy ez a kép jól jelképezi a természet törékenységét – ahogy a jelentéktelennek tűnő lángok belülről emésztik fel a fát, pont olyan észrevétlenül, mégis feltartóztathatatlanul zajlik a klímaváltozás is.

De a kép a természet világában rejlő szépséget is tükrözi, a tűz mint természeti elem egyszerre lenyűgöző és pusztító erejét.

Szahába Anton Troianovski újságíró kísért el, aki a kísérőszöveget írta meg a New York Times megbízásából.

Az egyik önkéntes tűzoltó azt mondta nekünk, hogy a változó éghajlat pusztítása feletti minden győzelem csupán átmeneti lehet.

„Szó sincs körforgásról” – mondta. „Közeleg a világ vége. Az emberiség ki fog halni, és eljön a dinoszauruszok kora.”

Mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy ne legyen igaza.

Tudj meg többet Nanna Heitmann Canon nagykövetről 