WORLD UNSEEN KIÁLLÍTÁS
„Prayer to the Yanomami Goddess” (Imádság a Yanomami istennőhöz) – Sebastião Salgado fotója
Sebastião Salgado Brazília legmagasabb pontjára ment fel, amely az Amazonas-térség szívében található.
WORLD UNSEEN KIÁLLÍTÁS
Sebastião Salgado Brazília legmagasabb pontjára ment fel, amely az Amazonas-térség szívében található.
Hallgasd meg a Sebastião fotójáról szóló hanganyagot
Ennek a fekete-fehér fotónak a közepén egy férfit látunk deréktól felfelé, ahogy karjait felfelé tartja, tenyerei pedig előre néznek. Szája nyitva van, mintha éppen énekelne vagy kántálna. Felsőteste meztelen, de tollakból készült fejdíszt visel, homlokát és arcát körben sötét színű festék fedi. A festék egészen a törzséig leér, és a köldöke közelében ér véget. Egy nyaklánc lóg a mellkasára.
A férfi mögötti sziklákon sekély víz csorog végig, amely fölött buja faágak ívelnek át. A háttérben két másik férfit látunk, az egyikük egy mohalepte sziklán ül a kép bal oldalán, és két hosszú lándzsát tart a kezében. A másik férfi a kép felső szélének közepén egy dombon guggol. A levegőt sűrű köd üli meg.
A fotón szereplő sámán, Koparihewë, köszönti a yanomamik nagy istennőjét. Arra kéri, hogy állítsa meg az esőt, hogy felmehessünk a magaslatra.”
Sebastião Salgado vagyok, brazil fotós. Ezt a fotót akkor készítettem, amikor megmásztam az ország legmagasabb hegyét, a Pico da Neblinát (Ködös csúcs), amely az Amazonas-térség szívében található. Azt szoktuk meg, hogy az Amazonasról készült képeken hatalmas folyók kanyarognak egy hatalmas síkságot behálózva.
Keveset tudunk viszont arról, hogy milyen az élet ezekben a hegységekben, mivel annyira nehéz megközelíteni ezeket. Brazília legnagyobb hegyei mind az Amazonas-térségben találhatók, és a sűrű növényzet is annak jele, hogy még rengeteg dolog van, amit nem tudunk róluk. Ezt a hegyet egy 22 indiánból álló csoporttal együtt másztam meg, közülük ketten nagysámánok voltak, és az egyikük látható ezen a képen.
Nehéz és csúszós volt a felfelé vezető út. Azért hívják Ködös csúcsnak, mert igen nagy a páratartalom, és rengeteg eső esik itt. Amikor elértük a 2100 méteres magasságot, tábort vertünk, majd 3107 méternél befejeztük a hegymászást.
A fotón látható sámán, Koparihewë (a név jelentése: „Vezető dalnok” vagy „Természet hangja”) a felfelé tartó úton a yanomamik nagy istennőjét szólítja, aki magasan a hegyekben él. Ez az istennő befolyásolja az esőket és a viharokat az Amazonas-térségben, és a sámán arra kéri, hogy vessen véget az esőnek, hogy könnyebben fel tudjunk jutni. Végül sikerült viszonylag rendben megmászni a hegyet.
Nem próbálok üzeneteket közvetíteni a munkámon keresztül, inkább hagyom, hogy az önmagáért beszéljen. Azt viszont nagyon remélem, hogy ösztönözni tudom az embereket arra, hogy szeretettel és tisztelettel nézzék a térségben készült fotóimat erről az erdőről és lakosairól.
Az Amazonas az Antarktisz mellett a bolygó egyik legjobban védett térsége, és ezt a helyet minden lehetséges módon meg kell óvnunk, máskülönben katasztrófa fenyeget mindannyiunkat, nem csupán azokat, akik a folyó és az azt körülvevő erdők közelében élnek.
Sebastião Salgado a Canon EOS-1D X segítségével készítette ezt a lélegzetelállító fotót az Amazonas-térségben.
Az Amazonasnál él a legsokfélébb faj a legnagyobb koncentrátumban, és ez a legbővizűbb folyó a világon. Ha elpusztítjuk, akkor olyan mennyiségű szén-dioxid jut vissza a légkörbe, hogy az a bolygó halálát okozhatja. Ezzel az Amazonas által jelképezett paradicsomból egyenesen a pokolba jutnánk.
Ezzel a fotóval és az ott készített többi hasonlóval az volt a célom, hogy aggályokat és tiszteletet váltsak ki az ökoszisztéma védelmének elősegítésére.
A fotó elkészítéséhez egy olyan fényképezőgépet használtam, amelynek fejlesztésében én segítettem a Canonnak: az EOS-1D X modellt. Számomra ez a tökéletes fényképezőgép. Rendkívül megbízható, elképesztő a minősége és a strapabírása, emiatt a legkülönfélébb munkavégzési helyzeteket teszi lehetővé – az Amazonas zord hegyeit is beleértve.
A fotóim mindig valamilyen történetet mesélnek el. Ez a kép egy olyan történetnek a része, amely közel kilenc évet ölel fel. 58 alkalommal keltem útra az Amazonashoz, hogy tudósításaimmal életre keltsem ezt a történetet.
Az így létrejött Amazonia kollekció több mint 200 fotót foglal magában. Ha ezt a számot megszorozzuk azzal, amennyi időt a fotók elkészítésével töltöttem – ami a másodperc 250-ed része –, akkor a teljes riport egy másodpercnyi fotózással egyenértékű. Egyetlen másodperc megvalósulásához kilenc év kellett.
Az emberek néha művészként határoznak meg, de ezzel nem értek egyet. Fotós vagyok, és ez egy teljesen másfajta létmód. A fotográfia egy egyetemes nyelv. Az Amazonas-vidéken készült fotóimat Kínában, Franciaországban és Japánban fordítás nélkül is érteni fogják. Ez a kommunikáció zsigeri és közvetlen módja. A fotózáshoz mélyre kell menni – mérhetetlenül sok koncentrációval és sűrítési képességgel –, egészen az előtted álló jelenség legmélyéig. Mert csak egyetlen fotó fogja elmesélni az egész történetet.
Mára a képek kommunikációs eszközzé váltak, de a fotográfia kivételt képez ez alól. A mobiltelefonokkal készített képek nem tekinthetők fotográfiának, hanem inkább egy olyan nyelvnek, amellyel kommunikálunk.
A valódi fotográfia rendelkezik azzal az erővel, hogy közvetítse mindazt, ami a fotós – esztétikai, kulturális, ideológiai, antropológiai – örökségét képezi, és azt a pillanatot, amikor a valóságból kivág egy jellegzetes mozzanatot. Tükröt tart a társadalomnak, szimbolikusan keretet ad annak a történelmi pillanatnak, amikor készült. Elképesztő erő rejlik benne, amellyel inspirálni és átalakítani képes.
Ezzel a fotóval és az Amazonas-térségben készített többi hasonlóval az volt a célom, hogy figyelmet és tiszteletet váltsak ki az ökoszisztéma védelmének elősegítésére.”
Már 80 éves vagyok, a fotózást pedig 26 évesen kezdtem. Fotósként végzett munkám az életem során gyűjtött tapasztalatok összegzése.
Pályafutásom egy bizonyos pontján az ökológia felé fordultam.
Megörököltem szüleim gazdaságát a Rio Doce Valley-ben, amelyet feleségemmel, Léliával együtt nemzeti parkká alakítottam át, egy térség újraerdősítésének távlati tervével. Mára több mint hárommillió fát ültettünk el ezen a területen, amely most újra virágzik, és hatalmas erdőséggé alakul vissza.
Könnyen lehet, hogy a fotózás történetének legtöbbet dolgozó fotósa vagyok. De talán a legfontosabb dolog, amelyet az életem során tettem, nem is a fotózáshoz kapcsolódik. Ezeknek a fáknak az elültetését tartom annak.
Fantasztikus életem volt, és rengeteget kaptam a fotózástól. Lehetővé tette számomra, hogy több mint 130 országba eljussak, és tanúbizonyságot szolgáltassak a bolygónknak, amelyen mindannyian osztozunk.
Porból lettem és porrá leszek. Az életem egy teljes kört ír le, amely most lezárul.
Szerettük volna sokak számára elérhetővé tenni a World Unseen kiállítás élményét, ezért az ikonikus képeket a Canon PRISMAelevate XL szoftver és az Arizona nyomtatósorozat segítségével dombornyomott változatban is kinyomtattuk, a képek címét pedig Braille írással tettük mellé. Ezekről az innovatív termékekről alább tudhatsz meg további részleteket:
Muhammed Muheisen keserédes képe a menekülttáborukban játszó gyerekekről.
Marc Aspland éppen azt a pillanatot örökíti meg, amikor Chloe Kelly örökre megváltoztatta ezt a sportot.
Samo Vidic életteli portréja a paralimpiai úszó Darko Đurićról
Ulla Lohmann fotója Pápua Új-Guineában, Matupitban készült, egy a háttérben kitörő vulkán iránt közönyös fiatal fiúról.