• A Canon elindítja hetedik diákprogramját, amely ugródeszkaként szolgál a feltörekvő fotóriporterek számára, hogy fejlesszék és bemutassák munkáikat
• 100 diák mentorálásban részesül hírügynökségek és újságok elismert szakértőitől, valamint a Canon nagyköveteitől
• 30 kiválasztott diák meghívást kap egy ötnapos gironai workshopra, amely magában foglalja a Visa pour l'Image fesztivál meglátogatását is, ahol a résztvevők új kapcsolatokat építhetnek ki szakemberekkel és kortársaikkal
• A legjobb 5 ösztöndíjasnak exkluzív, a Canon által kínált élményben lesz része Hamburg Portfolio Review kiállításon
• A pályázatokat március 13-án, hétfőtől lehet benyújtani európai, közel-keleti és afrikai1 diákok számára
Budapest, Magyarország - március 13. - A Canon Europe ma, immár hetedik alkalommal ismét megnyitja rangos, “Diákoknak szóló fejlesztő programját” (CSDP) a jelentkezők számára, amely már több száz feltörekvő fotósnak nyújtott segítséget a fotóriporteri karrier felé vezető első fontos lépések megtételében. Ez az iparágban vezető kezdeményezés a fotós közösség tapasztalt szakembereivel történő megismerkedést kínál, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok részt vegyenek a legfontosabb iparági eseményeken.
A Canon a “Diákoknak szóló fejlesztő program 2023” elindításával megnyitja az utat a feltörekvő fotóriporterek előtt
A CSDP a fotóriporterek következő generációja számára felbecsülhetetlen értékű ugródeszkává vált. A korábbi öregdiákok neves hírügynökségeknél és nemzetközileg elismert kiadványoknál dolgoznak, mint például a 2021-es öregdiák Chiara Negrello, akinek munkáit azóta rendszeresen bemutatja a New York Times, a 2022-es öregdiák Vasilis Tsiolis, akinek a görögországi nomád kecskepásztorokról készített bensőséges portréiról a Guardian is beszámolt, vagy a Svájcban élő Sara Affolter, akit a CSDP mentora, Ulla Lohmann támogatott első, az állatok jogairól szóló könyvének kiadása során.
Jelentkezni március 13. és április 16. között lehet az Európában, Közel-Keleten és Afrikában lakó és tanuló diákok és gyakornokok1 számára. Korlátozott számú hely rendelkezésre áll az iparág szakembereinek ajánlásával rendelkező tehetségek számára is. A pályázatokat a Getty Images, a Reuters, az AFP és az EPA szerkesztőiből álló zsűri bírálja el, amely dönt a régió legígéretesebb fiatal vizuális történetmesélőiének 100 fős kezdeti csoportjáról.
Személyes mentorálás
A kiválasztott 100 diákot a program egyik szakértő mentorával kötik össze, hogy négyszemközti beszélgetés keretében megvitassák jelenlegi munkájukat és hosszabb távú karrierterveiket. A nyár folyamán virtuális szemlék segítik portfólióik és projektjeik szinopszisának finomítását - különös hangsúlyt fektetve a különböző szerkesztési lehetőségek kihasználására, valamint a narratív készségek további erősítésének és a szerzői kézjegyek fejlesztésének módjaira.
Daniel Etter, Canon nagykövet és fotóriporter a következőket mondta: "A Canon Diákoknak szóló fejlesztő programja az egyik vezető kezdeményezéssé vált a fiatal fotósok támogatására és összekapcsolására. Számomra kiváltság volt, hogy az évek során figyelemmel kísérhettem a korábbi diákok munkáiát és fejlődésüket. Fantasztikus látni, hogy az idei program ismét hozzáférést biztosít az iparág egyik legfontosabb eseményéhez és legelismertebb sajtófotósaihoz, valamint olyan pénzügyi támogatást nyújt, amely eszközt biztosít a fiatal fotósok számára karrierjük elindításához."
Workshop Gironaban és Visa pour l'Image fesztivál Perpignanban, Franciaországban
Szeptemberben 30 diák meghívást kap egy ötnapos Canon workshopra egy nagy katalán parasztházba a spanyolországi Gironában, amelyet a Visa pour l'Image nemzetközi sajtófotós fesztiválon való részvétel zár a franciaországi Perpignanban.
A workshop bensőséges fórumot kínál az eszmecserére és a kapcsolatépítésre a fotózás világának olyan elismert szakembereivel, mint a díjnyertes fotóriporter Brent Stirton, a The Guardian fényképészeti vezetője, Fiona Shields és Lars Lindemann, a német GEO magazin fényképészeti igazgatója. A csoportos portfóliószemlék kiváló alkalmat kínálnak a diákoknak a tanulásra, és lehetőséget biztosítanak arra, hogy kritikát fogalmazzanak meg társaik munkáiról, valamint szakmai visszajelzést kapjanak saját munkáikkal kapcsolatban. Paolo Verzone, a Canon nagykövete egy parktikus, gyakorlati fénytechnikai mesterkurzust is tart a résztvevőknek.
A Visa pour l'Image fesztivál keretében megrendezésre kerülő legfontosabb kiállítások és esti vetítések megtekintése mellett a diákoknak lehetőségük lesz egyéb portfóliószemléken is részt venni, és tovább bővíteni kapcsolati hálójukat.
Hamburg Portfolio Review
Portfóliójuk tökéletesítése és a program különböző moduljaiban végzett munkájuk bemutatása után egy utolsó, öt főből álló csoport látogatást tesz a Hamburg Portfolio Review-n. A háromnapos utazás során minden hallgató egyéni portfolio értékelésen, és számos exkluzív médiatalálkozón vesz részt az iparág vezető szerkesztőivel. Minden résztvevő 2000 eurós ösztöndíjat és csúcsminőségű Canon felszerelést is kap, kreativitásuk további támogatására.
A “Canon Diákoknak szóló fejlesztő program 2023”-ra történő jelentkezéshez vagy a jelentkezési feltételek megtekintéséhez, kérjük, látogasson el a https://www.canon.hu/get-involved/student-development-programme/terms-and-conditions/ oldalra
- A teljes részvételi feltételekért, kérjük, látogasson el a https://www.canon.hu/get-involved/student-development-programme/terms-and-conditions/ oldalra.