Köztudott, hogy a játék és a kreativitás fontos szerepet tölt be a gyerekek fejlődésében, és ha otthon is teret adunk ezeknek, akkor remek lehetőség nyílik arra, hogy a család minőségi időt töltsön együtt. A játékok iránt szenvedélyesen rajongó tartalomkészítő, Alison (all.about.the.play) igen fontosnak tartja, hogy segítsen gyerekeinek – Islának és Callumnak – a kreativitáson keresztül elsajátítani dolgokat.
„Mindketten rettentő kreatívak, én pedig szívesen ülök le és alkotok velük együtt” – árulja el. „Öröm nézni, ahogy szárnyra kap a képzeletük.” Alison a közösségi médiában is meg szokta osztani a család élményeit, a hatéves lányával, Islával közös legutóbbi projektjénél pedig egy kreatív, saját készítésű mesekönyvet alkottak meg a Canon SELPHY CP1500 nyomtató segítségével.
Egy saját mesekönyv készítése elsőre nagy kihívásnak tűnhet, de a SELPHY CP1500 segíthet leegyszerűsíteni a folyamatot. Akár egyedi ajándékot készítesz, akár iskolai beadandót vagy személyre szabott esti mesét, vond be a családot, hogy mindenki ötletelhessen. „Nagyrészt Isla döntötte el, mit hogyan csináljunk” – mondja Alison. „Tetszett, hogy ebben a projektben vele együtt tudtam alkotni valamit.” Alison most megosztja tippjeit, amelyekkel egyszerűvé és szórakoztatóvá tudod tenni az ilyen tevékenységeket az egész család számára.
Saját mesekönyv készítése lépésről lépésre
Amikre szükséged lesz
A Canon SELPHY CP1500 egyik funkciója, hogy lehúzható hátoldalú matricapapírra is nyomtathatsz vele, ezáltal nincs szükség ollóra vagy ragasztóra, amikor kisebb gyerekekkel közösen alkotsz. Ez a nyomtató azt is lehetővé teszi, hogy a Canon SELPHY Photo Layout alkalmazás használatával további elemekkel egészítsd ki a könyvet, amelyet így teljes egészében extra kellékek tömkelege nélkül tudsz elkészíteni. Csupán ezekre lesz szükséged:
- Canon SELPHY CP1500
- Okostelefon, amelyre telepítve van a Canon SELPHY Photo Layout alkalmazás
- Emlékkönyv
- Kompatibilis Canon fotópapírmatrica, kazetta és tinta
Ha kedved támad még jobban testre szabni a könyvet, akkor az alábbi opcionális kellékekre lehet szükséged:
- Olló
- Ragasztó
- Bélyegzők
- Festékek, tollak és ceruzák
- Környezetbarát csillámpor
Ötletelés
Miközben kigondoljátok, miről szóljon a történet, és megalkotjátok saját mesekönyvetek szereplőit, tökéletes alkalom nyílik arra, hogy beszélgessetek a gyerekek saját világáról, kedvenc könyveiről és sorozatairól – a cselekményt, a képeket, a főhősöket, a témákat és a tanulságokat ennek megfelelően tudjátok alakítani. Egy szereplő megalkotásához azonban inspirációt jelenthetnek a barátaik és családtagjaik is.
„Isla azt szerette volna, hogy ő maga szerepeljen a könyvben, akárcsak testvére, Callum, és persze az anyukája és az apukája is” – mondja Alison. „Otthon több könyvünk is van, amely arról szól, mi történik, ha műanyag kerül a tengerbe, úgyhogy Isla tisztában van vele, hogy óvnunk kell a tengerpartjainkat. Szeret szemetet szedni, és ha a barátai szemetelnek, mindig szól, hogy a szemetet fel kell venni.”
Isla még hozzáteszi: „A tengeri teknősök egyik kedvenc eledele a medúza, ha viszont műanyag zacskókat látnak a tengerben, medúzáknak hiszik és megeszik őket. És ettől nagyon betegek lesznek.” Az állatok és a környezet szeretete központi témává vált Alison és Isla meséjében.
Szereplők megalkotása és képek kiválasztása
Tanulj meg könyvet készíteni fotókból, és fantasztikus módon új életre keltheted az emlékeket – akár egy kitalált kalandot mesélsz el nyaralási fotókon keresztül, akár kisállataidat ruházod fel valamilyen titkos személyiséggel, akár gyerekeidet teszed meg szuperhősnek, mesehősnek vagy feltalálónak. Ráadásul a mesekönyvkészítés ideális alkalom arra is, hogy készíts pár új fotót, és ezáltal a gyerekek olyannak láthassák magukat, amilyennek szeretnék.
„Amint eldöntöttük, hogy a történetben Isla és Callum fog szerepelni a tengerparton, máris találtunk olyan képeket, amelyek illenek a mesébe” – magyarázza Alison. „Isla jó ötletnek találta a tengerparti szemét témáját, és szerette volna, hogy a szemétfelszedőnkről is legyen egy kép a könyvben.” A könyv összeállítása közben Isla szomorú arcot rajzolt, hogy megmutassa, milyen csalódottnak érzi magát, amikor azt látja, hogy műanyagot hagynak a tengerparton, a mosolygós arc pedig azt a boldogságot jelképezte, amit akkor érez, amikor pozitív változást tud elérni.
Különféle formátumok felfedezése
Bármely könyvtárba vagy könyvesboltba belépve rengeteg különféle gyerekkönyvet találunk, a képregényektől és a képeskönyvektől a mesekönyvekig és életrajzokig. A szereplők kommunikálhatnak szóbuborékok segítségével, versben, de egy mesélőn vagy naplóbejegyzéseken keresztül is.
Mindegy, melyik formátumot választjátok, a Canon SELPHY Photo Layout alkalmazás segítségével szöveget, szegélyeket és pecséteket is hozzá tudtok adni a fotókhoz. Az alkalmazás ezenfelül sablonokat is kínál egy vagy több fotóból álló elrendezések kinyomtatásához, továbbá különféle szűrőkészletek közül is lehet választani. Ezzel a remek eszközzel nemcsak a gyerekeket tudod bevonni, de még a Nyomtatás gomb megnyomása előtt megnézheted, hogyan fog kinézni az egész.
„Azt tapasztaltam, hogy az alkalmazás használata nagyon egyszerű, és szuper kreatív dolgokat lehet vele csinálni” – mondja Alison. „Kipróbáltunk néhányat a matricák közül, pár képhez pedig szegélyt adtunk hozzá. Emellett szöveget is hozzáadtunk, szórakoztunk egy kicsit a szóbuborékokkal, és néhány fotóhoz szívecskéket is raktunk. Az alkalmazás különféle funkcióinak használatával a mesekönyv igazán vidám és egyedi lett.”
Fotók kinyomtatása és a könyv összeállítása
Amint kinyomtattad a képeket, elkezdheted összerakosgatni az egyes elemeket. Ilyenkor érdemes lehet papírra felvázolni a könyv felépítését, vagy a lapokat kiteríteni egy asztalon vagy a földön, mielőtt elkészítenéd az oldalt. „Rengeteg különféle ötlettel álltunk elő, úgyhogy leírtuk őket, majd megnéztük, hogy mi az, amit feltétlenül bele akarunk rakni a könyvbe” – meséli Alison. „Végül egy nagyon jó történetvezetést sikerült összehoznunk, amelynek volt eleje, közepe és vége is.”
A kisebb gyerekek beragaszthatják a fotókat, míg a nagyobb gyerekek és a felnőttek az esetleges vágási munkákat tudják elvégezni. Mindenki hozzá tud járulni a végeredményhez további kreatív módszerekkel, például rajzolhat vagy írhat, vagy éppen kiválaszthatja a képet a könyvborítóhoz. Ne felejtsétek el feltüntetni a szerzők és illusztrátorok nevét – vagyis a saját neveiteket!
Gyönyörködés a kész műben és az alkotás megosztása másokkal
„Úgy döntöttünk, hogy a könyvnek ez lesz a címe: Isla tengerparti kalandjai” – mondja Alison. „Három fotón és a négyzet alakú matricák közül néhányon a fekete-fehér szűrőt használtuk, hogy ezáltal a kék betűkkel írt címet jobban kiemeljük. Roppant elégedettek vagyunk a végeredménnyel!”
Miközben megtanulod, hogyan készíthetsz saját könyvet, remekül fogsz szórakozni a családdal, bátran szárnyalhat a fantáziátok, miközben élvezitek a szereplőkről és a témákról folytatott beszélgetéseket. A Canon SELPHY CP1500 készülék és a Canon SELPHY Photo Layout alkalmazás kombinációjával maga a folyamat igen egyszerű és zökkenőmentes, hiszen lépésről lépésre segítséget kap a család. A végeredményt bátran tedd ki a könyvespolcra vagy az éjjeliszekrényre, de akár valamelyik szerettedet is megörvendeztetheted ezzel a személyre szabott ajándékkal.
„Légy kreatív” – tanácsolja Alison. „Nincs tuti módszer egy mesekönyv készítéséhez, de nem is lehet elrontani. Készíts például olyan témáról könyvet, amely érdekli a gyerekedet, vagy szóljon egy olyan kirándulásról, amelyen részt vett. Egy esős napon nagyszerű időtöltés az ilyesmi. Isla szívesen olvassa a könyvet Callumnak, szóval ez az egész nem kizárólag az alkotásról szól, hanem arról is, hogy a könyvet másokkal is megosszuk.”
Szárnyaljon a képzeleted, mutasd be saját kalandodat, és kísérletezz a SELPHY CP1500 fényképezőgéppel és a SELPHY Photo Layout alkalmazással. Ha te vagy a szerző, akkor csak a fantáziád szabhat határt.
Írta: Kat Halstead
Kapcsolódó termékek
-
SELPHY CP1500
Ezzel az egyszerűen használható kompakt fotónyomtatóval másodpercek alatt részletgazdag színes, rendkívül tartós nyomatokat készíthetsz. -
SELPHY SQUARE QX10
Őrizd meg különleges emlékeidet gyönyörűen elkészített nyomatok formájában, amelyeket bárhol, vezeték nélkül kinyomtathatsz.
Kapcsolódó cikkek
Az első évem képekben
A portréfotós Jemella Ukaegbu megosztja bevált tippjeit, amelyekkel megörökítheted és emlékként megőrizheted kisbabád első évét.
Tervezz, játssz és nyomtass
Fedezd fel, hogyan segíthet a SELPHY Photo Layout alkalmazás az ötletelésben az izgalmas kézműves projektek elkészítése során.
Nyomtatási tippek iskolakezdéshez
Készülj az idei tanévre kreatív módon a Canon nyomtatóival.
A legjobb nyomtatók kreatív projektekhez
A családi projektektől kezdve, egészen a professzionális kivitelezésig, a Canon rendelkezik a számodra tökéletes nyomtatóval.