A fotózással foglalkozó páros, Cat és Michael – a CatsDog Photography vállalkozás működtetői – a közös munkájuk során emlékezetes képeket készítenek kutyákról, macskákról, nyulakról és más állatokról. Míg Cat fotóz, addig Michael „suttogóként” segít be, így összehangoltan meg tudják tervezni a készítendő felvételeket és kompozíciókat.
A fotózás az örökbeadás sikerességére is kihathat, főleg a kevésbé fotogén vagy nehezen fotózható állatok esetében. Ehhez a fotózáshoz Cat és Michael az angliai Prestonban lévő RSPCA állatmentő központba látogatott el azzal a céllal, hogy előnyös portrékat készítsenek néhány állatról, ezzel segítve őket, hogy új otthonra leljenek.
A fotózás alatt arra kértük Catet, hogy mondja el, hogyan tudja jól megragadni egy kisállat valódi lényét. A megfelelő felszereléstől és fényképezőgép-beállításoktól kezdve az izgága állatok pózolásra való rávételén át számos tippet megosztott velünk.
Bevált tippek imádnivaló kisállatfotókhoz
1. Ne kapkodj
Minden állat fotózása kiszámíthatatlan, hiszen gyakran ők diktálják a feltételeket, de ez különösen igaz, amikor mentett állatokkal dolgozol. Cat szerint fontos, hogy az állat hozzászokjon a jelenlétedhez. Ez az összecsiszolódási idő egyúttal lehetőséget is ad arra, hogy közben kigondold, hogyan képzeled el a fotózást.
Kezdésként lefényképezheted őket alvás közben. Ezalatt több különféle szöget ki tudsz próbálni, és megfelelően be tudod állítani a géped, anélkül hogy közben folyton a figyelmük fenntartására kellene koncentrálnod. Ha fényképezőgéped rendelkezik csendes zárral vagy csendes üzemmóddal, érdemes bekapcsolnod.
Ha készen állsz, próbálj meg játszani a kisállattal, vagy kenyerezd le jutalomfalattal, hogy fenntartsd az érdeklődését, miközben készítesz róla pár felvételt. De feltétlenül szánj elég időt arra, hogy elvégezd a szükséges fényképezőgép-beállításokat. „Vannak, akik már azelőtt hanghatásokkal és sípoló játékokkal próbálkoznak, hogy a megfelelő megvilágításról vagy kompozícióról döntöttek volna. Az állat nem fog túl sokszor bedőlni ezeknek a trükköknek” – árulja el Michael.
Viszont a türelem itt létfontosságú. Lehet, hogy egy állat azért tűnik túl izgatottnak, mert valójában nyugtalan. Fennáll a kockázata annak, hogy még jobban kikészíted az állat idegrendszerét, ha órákon át „ül” és „marad” parancsszavakkal vezényeled. Ilyenkor nem csoda, ha nem hajlandó tovább ott maradni. „A végére a kutya besokall ettől az egésztől” – állapítja meg Cat. „Saját tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem jó módszer. Még ha le is kell mondanod egy korábban eltervezett felvételről, és valami mással kell próbálkoznod, tedd inkább azt. Hidd el, az állat így kényelmesebben fogja érezni magát. Úgy tudod jól megragadni a személyiségét, ha kényelmes környezetet teremtesz számára.”
Az is fontos, hogy tisztában legyél a kutyák, macskák és másfajta kisállatok közötti különbségekkel. Minden állat egyedi, ezért a fotózási stílusodat is hozzájuk kell igazítanod. „Általában véve a kutyafotózások gördülékenyebben mennek, ha sikerül elhitetni a kutyával, hogy ő hozza a döntéseket. De a macskáknál már komolyabb trükköket kell bevetni” – árulja el Michael. „Ha leteszel valahova egy dobozt, akkor egy macska garantáltan bele fog menni, de ha te rakod bele a macskát egy dobozba, rögtön ki is ugrik belőle.
Ami pedig a nyulakat illeti, ők rád se hederítenek, úgyhogy ebből kell kihoznod, amit lehet. Egy nyulat például fotózhatsz úgy, hogy valaki a vállára teszi. Mivel most egy állatmentő központban fotóztunk, egy ilyen mozdulattal jól lehet érzékeltetni az ember és állat közötti kapcsolatot azok számára, akik örökbe szeretnének fogadni.”
2. A legjobb felszerelés kisállatok fotózásához
Cat és Michael szerint elengedhetetlenül fontos, hogy mindig több lehetőség közül tudj választani. Cat mindig magánál hordja a Canon EF 70-200mm f/2.8L IS II USM és Canon EF 16-35mm f/2.8L II USM objektíveket a fotóstáskájában, hogy változatos felvételeket tudjon készíteni. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, milyen fontos különböző objektíveket használni. „Annyi objektívem van már, hogy gyakorlatilag sosem viszem magammal ugyanazokat az egyes fotózásokra” – mondja. „Ha mindig csak egy objektívet használsz – mondjuk egy 135 mm-eset – akkor mindig ugyanaz a stílus lesz a végeredmény.”
Az állatmenhelyre Cat a Canon EOS R6 készüléket vitte magával. Mivel korábban már használt egy EOS 5D Mark III modellt, rengeteg EF objektív volt nála, amelyeket a Canon EF-EOS R objektívadapter segítségével tudott az EOS R6 fényképezőgéphez illeszteni. „Észre sem vettem, hogy adaptert használok, ami jól mutatja, mennyire problémamentesen működik” – teszi hozzá. „Az EOS R6 érintőképernyőjét is nagyon szerettem, mert rettentő intuitív, és lehetővé teszi a beállítások gyors módosítását, ami hasznos az állatok fényképezésekor, mert ilyenkor jó, ha a fókuszáláskor gyorsan meg tudjuk érinteni a kijelzőt.”
Egy kihajtható képernyő szintén igen praktikus, amikor kényelmetlen szögekből fotózol, márpedig az EOS R6 változtatható képszögű érintőképernyője 270°-ban elforgatható, ami kreatív fotózást tesz lehetővé. A lenyűgöző autofókusszal pedig kiválaszthatod az állat szemeit, és követheted őket a képkockán.
3. A legjobb fényképezőgép-beállítások kisállatok fotózásához
A kisállatok fotózásához javasolt beállítás attól függ, hogy milyen hatást szeretnél elérni. „Én úgy látom, hogy számos kisállatfotóshoz képest sokkal változatosabb az eszköztárunk” – magyarázza Michael. „Sokan a nagy rekeszértékes, hosszú objektíves hatásra törekszenek, amivel elmosódottabb kontúrokat lehet elérni. Ez persze jó, de mi szeretjük a lehető legtöbb részletet is megjeleníteni.”
Cat egyetértőleg teszi hozzá: „Nekem attól lesz különleges egy fotó, ha ad egyfajta térélményt, és az állat környezete is látszik.”
Ha dinamikus képeket szeretnél készíteni egy mozgásban lévő állatról, és már magabiztosan használod a Manuális (M) üzemmódot, próbálkozz legalább 1/1000 mp-eszáridővel, közepes rekeszértékkel, mondjuk f/5.6-tal vagy f/8-cal, és fényviszonyoktól függően 400-800-as ISO-val. Az állatokról készült portrékhoz azonban jellemzően az 1/200 mp-es záridő felel meg jobban, általában nagyobb (f/2.8-as vagy f/1.8-as) rekeszértékkel és alacsonyabb ISO-val, amennyiben a fényviszonyok ezt megengedik.
Ha csak most kezdtél el fotózni, vagy még ismerkedsz a fényképezőgéped funkcióival, akkor a Záridő-előválasztás (Tv) üzemmód lesz az ideális a mozgalmasabb képekhez (ilyenkor te választod ki a záridőt, a fényképezőgép pedig a rekeszértéket), a Rekesz-előválasztás (Av) üzemmód viszont a statikus portréknál válik be jobban (ilyenkor te választod ki a rekeszértéket, a fényképezőgép pedig a záridőt).
Végezetül érdemes kísérletezni különféle beállítás-kombinációkkal a kívánt hatás eléréséhez. Hasznos lehet, ha van kéznél valami, például egy játék, amit bevethetsz, amikor a kisállat türelmetlensége miatt nehezen tudod gyakorolni a beállításokat.
Emellett jó, ha a rendelkezésre álló háttérből is a maximumot hozod ki, ha pedig nem tudod megoldani az igazán szép környezetet, akkor hosszú objektívekkel teheted elmosódottabbá a hátteret.
4. Természetes állatpózok megörökítése
Az állatmentő központban Cat és Michael úgy döntött, hogy az állatokat nem a tartási helyükön fogja fotózni. „Nem szerencsés úgy fotózni őket, hogy ’rácsok mögött’ vannak” – javasolja Michael. „Ha egy adott állat történetét sikerül szélesebb körben elterjeszteni, akkor az embereket foglalkoztatni kezdi az állat megmentésének története, és így esetleg a menhelyen lévő többi állat iránt is érdeklődést mutatnak.”
Az is jó ötlet, ha olyan szöget választasz, amelyből jobban kifejezésre jutnak az állat szerethető személyiségjegyei. Ez főként a mentett állatok esetében hasznos, mivel így könnyebb számukra végső otthont találni. „Ültesd le őket kissé féloldalt magadhoz képest, és próbáld elérni, hogy a válluk felett nézzenek vissza” – folytatja Michael.
A megörökíteni kívánt póz lényégében az állat méretétől függ. „Ha például kis testű kutyával van dolgod, akkor esetleg próbáld meg feltenni valamire” – javasolja. „Ha nagyon aktív kutyáról van szó, aki képtelen nyugton maradni, akkor sikerülhet pár akciófelvétel, de általában pórázon szoktam fotózni kutyákat.” Kutyákat csak akkor tanácsos póráz nélkül fényképezni, ha képesek követni a parancsokat és leülni.
Azzal is bámulatos eredményeket érhetsz el, ha sikerül elég közel kerülnöd. Cat azt javasolja, hogy lentről, a földről fotózz, mert így egy szintben tudsz lenni a kisállattal, és nem ijeszted meg. Ha sikerül, fókuszálj a szemeire, mivel így az érzelmekre tudsz hatni a képekkel. A Canon EOS R6 Szem AF funkciója tökéletes ehhez.
Másik lehetőségként – ha dinamikus felvételt szeretnél – fotózd a magasból az állatot. Ez a mentett állatok esetében nem mindig jó ötlet, mert lehet, hogy egy kicsit megrémíti őket a fentről történő fotózás, de a saját kisállataidnál nyugodtan bevetheted ezt a trükköt, amennyiben természettől fogva magabiztosak.
„Ha már sikerült kialakítanod valamiféle kapcsolódást, akkor tarts egy jutalomfalatot az objektívhez közel, vagy kérj meg valakit, hogy mozgasson egy labdát, és menj közel az illetőhöz. Ezzel el tudod érni, hogy az állat rád nézzen. Nagyon bensőséges képeket lehet így készíteni” – mondja Cat.
Abban az esetben, ha nincs segítőd, vagy egy adott szögből nagy kihívást jelent a fotózás, akkor próbálj távolról felvételt készíteni, de soha ne erőltesd az ilyen felvételt, ha azt tapasztalod, hogy az alanyod nyugtalanná vagy izgatottá válik tőle. „Ha ez túlzott idegességet vagy feszültséget vált ki, akkor ne folytasd” – magyarázza Cat. „Még ha le is kell mondanod egy korábban eltervezett felvételről, és valami mással kell próbálkoznod, tedd azt. Ahhoz, hogy egy állat személyisége meg tudjon mutatkozni, fontos, hogy nyugodt állapotba kerüljön.”
5. Fekete állatok fotózása
A sötét szőrű állatok esetében előfordul, hogy a fényképezőgép alulexponálja a képet. Márpedig kutatások is kimutatták, hogy a fekete állatokat – főleg a fekete macskákat – többek között azért is fogadják örökbe kisebb valószínűséggel, mert a fotók nem adják vissza, milyenek is valójában. Sokkal könnyebb világosabb színű állatokat fotózni. Michael megjegyzi, hogy még ha a megvilágítás nem is ideális egy nem fekete állat esetében, őket akkor is jobban lehet fotózni a sötét bundájú társaikhoz képest. De ne ess kétségbe. „Ha megfelelően világítasz meg egy alanyt, akkor jól fog kinézni a képen” – mondja biztatásként.
Cat még hozzáteszi: „Ügyelj arra is, hogy hol van a fényforrás. Erős fényforrás esetén jó, ha az állat arrafelé néz, mert így kevesebb a kontraszt.”
Mindezek mellett a hátteret is fontos figyelembe venni. „Ha a háttér túl sötét, akkor az állat nagy eséllyel bele fog olvadni” – magyarázza Michael. „Használj derítőt, hogy a fényt az álla alá irányítsd, és így jobban kiemeld a vonásait.” Ha nincs derítőd, akkor se aggódj. Otthon is könnyedén csinálhatsz egyet, csupán némi kartonra és alumíniumfóliára lesz szükséged – meg pár egyéb kellékre.
Amikor saját kisállatodat vagy mentett állatokat fotózol, Cat tanácsát követve jobban meg tudod ragadni a személyiségüket. „Az a cél, hogy az emberek jól megnézzék az állatot, és kötődést kezdjenek érezni – vagy azért, mert egy olyan portréra van szükségük, amely még évekig emlékezteti őket a kedvencükre, vagy pedig azért, mert állatot szeretnének örökbe fogadni, és arra gondolnak: ’Egy ilyen kutyával lenne teljes a családunk’” – fejti ki.
Cat és Michael menhelyen végzett munkájának köszönhetően több állat is sikeresen rátalált a számára tökéletes családra. Evát, a tacskót már örökbe is fogadták, míg Zeus, a németjuhász most várja, hogy találkozzon leendő gazdijaival. Mielőtt a menhelyre került volna, Zeus egy olyan helyen élt, ahol több állatot is tartottak, és kegyetlenkedésre utaló jeleket lehetett felfedezni. Különféle kennelekben tartották, ami nem ideális a németjuhászok számára, de remélhetőleg hamarosan olyan otthonra talál, ahol sokat sétálhat és egy boldogabb élet vár rá.
Amikor legközelebb szeretnéd megörökíteni kisállatod bámulatos idétlenkedéseit, próbáld ki ezeket a tippeket. Vagy pedig segítsd a közösséged, és jelentkezz önkéntesnek a helyi menhelyen, hogy az állatokról készült fotóiddal megnöveld az örökbefogadásuk esélyeit! Oszd meg felvételeidet a #LiveForTheStory hashtaggel és a @canonemea címkével együtt.
Írta: Astrid Pitman
Kapcsolódó termékek
-
EOS R6
Mindegy mit és hogyan fényképezel, az EOS R6 révén olyannyira szabadjára engedheted kreativitásod, mint még soha. -
RF 24-70mm F2.8L IS USM
A 24-70 mm-es zoomobjektív gyors rekesznyílással és 5 fokozatú képstabilizálással tesz lehetővé teljes képmezős, tükör nélküli fotózást. -
RF 50mm F1.2L USM
50 mm-es, f/1,2 rekeszértékű fix objektív, amely rendkívül éles képeket készít, és gyenge fényviszonyok között is figyelemre méltó teljesítményt nyújt.